"A halottak lelke néha visszatér a földre, meglátogatni a helyeket, amelyeket szentté avatott a szeretet, a síron túli halhatatlan szeretet." (Charles Dickens)

A szeretetért küzdeni kell, mert minden olyan mulandó, mint a fű. Az ember is. Sorsa, mint a virágé: a pusztaságban egy forró fuvallat, és már tova is tűnt, és ahol állt, nem marad utána semmi. Csak az halhatatlan, aki szeret. (Sissi lázadó húga c. film)

Igen, szép és jó élni ma is. Ha fájdalmas is annyi emberi érték és régi szépség pusztulását látni, az értelmetlen, szükségtelen halál borzalmas pusztítását, a gyűlölet eszeveszett tombolását, ami nem tud enyhülni - reménytelenné válni és kétségbeesni sohasem szabad. Mert nem lehet elpusztítani a Földön a halhatatlan Szépséget és nem lehet elüldözni róla a bujdosó Boldogságot.

A szeretet a mindent arannyá változtató csodaláng. A láng heve a gyönyörület. A gyönyörületet kincsünknek érezzük: tehát mentjük az elmúlástól. A festő menti festékkel, a költő tollal. A képnek az a része a mesteri. A könyvnek az a lapja halhatatlan.

Mely az időt tuléli, halhatatlan;
Él az ecsetben, hangban és a dalban.
Halandó ember csak a föld pora;
De a müvészet meg nem hal soha!

Amit magunknak csinálunk, az velünk hal meg. Amit másokért és a világért teszünk, megmarad és halhatatlan.

Mi a halál ellenszere? A válasz a halhatatlanság: ha hagysz valamit magad után, ha az életedből lesz mire emlékezni, akkor halhatatlan leszel.

A költészet minden tudások közül a legelső és a legutolsó - épp oly halhatatlan, mint az emberi szív.