(Shadow) 

-Milyen szerelmesnek lenni?- kérdezte a lány az édesanyától.

Az édesanya ránézett a lányára és így felelt:

-Nem lehet elmagyarázni Kincsem.- ugyan rámosolygott a lányra de az durcásan felhúzta az orrát.

- Kérlek próbáld meg elmondani, tényleg csupa jó dolog?- a lány arcáról eltűnt a sértődöttség amikor meglátta hogy Anyja abba hagyja a főzést és felé fordul.

- Nem fogok neked hazudni, a  szerelem nem csak csupa jó van ott kétely is és félelem.

-De te mitől féltél hisz ott volt neked Apu?- a csöppség értetlenül meredt életadójára és nem értette.

-Mitől?- ismételte meg a kérdést és össze vonta a szemöldökét- Attól hogy akit tiszta szívemből szeretek az elhagy valaki másért, hogy ez csak egy álom és fel fogok ébredni, esetleg csalódást okozok neki, talán megbántom.

-Még mindig félsz?

-Nem már nem , tudod az évek során megismertem, teljes mértékben megbízom benne, mellette állok és szeretem.- de ő már nem a konyhában volt az ő Tündérkéjével hanem messze nagyon messze az emlékek földjén. Maga előtt látta amikor először találkozott azzal a férfival aki élete végéig vele lesz. Senki nem tudta hogy így fog végződni és lesz egy lányuk de mégis így történt. Az emlékrétegekből egy vékony kis hang húzta vissza és csak ekkor vette észre a kötényébe csimpaszkodó kis ujjakat.

-Mama, mama hogyan ismerkedtél meg a Papával?- egy újabb kérdés, ezen elmosolyodott annyit tudott kérdezni  és az élet nagy rejtélyeire is választ akart. Kézen fogta kislányát és kivezette a konyhából a nappaliba, leültette maga mellé a kanapéra. A kislány felemelte tenger kék szemeit a nőre akinek az életét köszönheti majd felhúzta a lábát és a Mamája keze után nyúlt. A nő is felhúzta a lábait és Kislánya haját simogatta amelyből kiszabadult egy rendetlen tincs. Belenézett a kis törékeny arcba azokba az ismerős kék szemekbe, küzdenie kellett hogy az emlékei ne szippantsák be megint. Meg fogta a lánya kezét és azzal foglalta le magát beszélés közben.

-Egy nyári forgatag közepén találkoztunk. A szüleimmel voltam nyaralni és ugyan ott szálltunk meg. Az érkezésünk legelső napját azzal töltöttem hogy őt néztem. Talán tizenhat éves voltam. Azt hittem a szokásos nyaralás lesz de amikor megláttam őt a parkolóban és rajta kaptam hogy ő is bámul hirtelen megijedtem.- komoly arccal nézte a kanapén ülő lány.

-Mitől ijedtél meg?- kérdezte ösztönözve Anyját a történet folytatásához.

-Valami amikor a pillantásunk összekapcsolódott meg mozdult bennem hirtelen mintha csak mi ketten álltunk volna ott a parkolóban, semmi mást nem érzékeltem csak őt és ez az intenzív ráadásul új érzés megrémisztett. Tudod Kicsim az emberek gyakran félnek olyan dolgoktól amit nem ismernek, aki megfutamodik az buta ember. Az ismeretlentől nem félni kell hanem felfedezni én is ezt tettem. Igaz eleinte megrémített, és az első utam a szobámba vezetett mihelyst el tudtam szakadni azoktól a csoda szép szemektől. Ezek után megfutamodva rohantam be a recepcióra elkérni a szoba kulcsokat, de nekem nem adták ki mert még kicsi voltam és a szüleim nem jelentkeztek be úgyhogy ott kellett várnom ameddig édesanyámék beérnek. Végül oda osontam az ablakhoz hogy meglesem még mindig kint van-e  de nem volt. Lényem egyik része megnyugodott és örült de a másik fele szomorú lett és mintha kitéptek volna belőlem egy darabot, akkor nem értettem de később ezt is megértettem. Nem sokkal ez után megjöttek a szüleim meg a testvéreim és mindenki megkapta a saját szobája kulcsát így hát ez egy kis időre lefoglalta az agyam. Mindenhol őt kerestem vacsoránál már elvesztettem a reményt hogy újra látom, de akkor belépett az ajtón a családjával, én meg idegességemben magamra öntöttem az italom így rákvörös arccal kimentem a mosdóba. Bent majdnem elsírtam magam hogy milyen béna voltam. Az este további részében meghúztam magam és próbáltam a háttérben maradni. Éjszaka azonban kiszöktem és találkoztam vele épp hintáztam és egy dalt dúdoltam mikor előlépett a bokrok takarásából. Elkezdtünk beszélgetni majd nyaralás végére teljesen belehabarodtam. Elhatároztuk hogy tartjuk a kapcsolatot és így is lett, a szüleim rájöttek az én kis titkomra de csak örültek neki. Nagyon sokat leveleztünk ahogy csak tudtunk beszéltünk telefon gép vagy bármi más. Egyszer csak rájöttem hogy bele szerettem de nem csak úgy ahogy a tinik vagdalkoznak ezekkel a szavakkal hanem úgy isten igazán. Végül eljött az újra találkozás ideje megint nyár volt, én sokat változtam miatta mindig mosolyogtam, más szemmel néztem a világra is, mintha minden megváltozott volna. Amikor  a sok levél után rá néztem nem tudtam szólni csak álltam bambán és néztem őt számomra egy csodával felért és abban a pillanatban rá kellett jönnöm hogy amit érzek nem csak ábránd és ámítás tényleg szerelmes vagyok. Abban a végtelenek tűnő pillanatban rádöbbentem hogy bármit megtennék érte meghalnék ha arra kérne, bármit oda adnék csak hogy vele lehessek .De nem tudtam hogy vajon ő is így érez-e irántam, ezt a nyarat is sülve főve együtt töltöttük amikor csak tehettük, életemben először igazán boldog voltam. A nyár is elmúlt mint minden más tisztán emlékszem az utolsó együtt töltött napunkra azt mondta valami fontosat szeretni mondani, hirtelen nem tudtam mit de akkor elmondta, bevallotta hogy szeret akkor mondta ki először hogy szeret. Emlékszem elsírtam magam és nem értette miért, majd megcsókolt soha olyan boldog nem voltam, de amint a nyár is elmúlt magával vitte a boldogságot.- lenézett a lányára aki tágra nyílt szemekkel hallgatta anyja történetét.

-De a végén mégis boldog voltál igaz?

-Mint mondtam a szerelem hoz boldogságot is de ekkor kellett le szállnom a fellegekből hogy nem csak azt, több tucat éjszakán át csak arra tudtam gondolni mi lesz a vége ha én rontok el valamit ha ő mondja azt hogy vége, estéken át csak ültem a gép előtt azon tanakodva tényleg oda ment-e ahova mondta vajon most mit csinálhat és kivel van együtt. Természetesen bíztam benne de ott volt a kétely mi van ha mégse…?- hagyta a levegőbe lógni a mondatot miközben a fejében emlékfoszlányok jelentek meg milyen is volt régen. Tisztán emlékezett a kopott festékű hintára, az ajtó nyikorgására amikor éjszakánként kiszökött, a holdra amint minden nap másképp nézett ki. Emlékezett az első búcsúra és az örömre amikor hosszú idő után újra látta imádottját, amikor először elhangzott a bűvös szó, az első csókra. Az  éjszakákra mikor az ágyában hevert és azon töprengett vajon a másik fele mit csinálhat most ebben a pillanatban, a sok beszélgetésükre amiben nem eviláginak festi le. Sokat gondolkodott kettejük sorsán miközben  a naplementét nézte azon hogy ő most tulajdonképpen mit érez, időnként  a kétségbeesés szélén táncolt ha nem jött vissza levelezni aznapra vagy nem hívta fel .A kis manó az ágyon megrángatta anyja szoknyáját aki kénytelen volt tovább folytatni.

-Végül megint eljött a nyár de nem úgy ahogy azt én képzeltem nagyon keveset tudtunk találkozni állandóan dolgozott és lassan kezdtem úgy érezni a táv ami eddig volt kettőnk között most még rosszabb lett. Ott voltam mellette mégis oly távol tőle. De minden rendben lett.- mosolyodott el de a kislány nem láthatta mit rejt ez a mosoly, a sok fájdalmat. Az emlékek csak úgy elárasztották az elméjét  a sok átsírt éjszaka a magányos esték amikor nem jött el.

-Mi a baj mami?- a kérdés bársonyosan fonta körbe a szobát.

-Mi történt miután rossz lett a dolog?- a gyermek kíváncsian nézett fel anyja arcába ahonnan könnyek csorogtak le.

-Mondtam hogy nem mindig volt boldog és jó dolog szerelemesnek lenni nos ez is pont olyan pillanat volt, szerettem de úgy mint még soha senkit-e világon meghaltam volna érte ha kell bármit megtettem volna, ha beteg ápolom ha szomorú felvidítom, ha szüksége van rám rohanok, ezt az érzést nem lehet szavakba önteni Kincsem. Ez olyan mint amikor tudod ha elváltok akár tíz perce láttad is de hiányzik amikor csak érte élsz rá vágysz ha nincs veled rossz  a kedved. Amikor látod a gyomrodban pillangók repkednek ha róla mesélsz csillog a szemed ha ébrednél s aludnál mellette. Mikor minden vágyad csak egy ölelés lenne mikor megepedsz érte, amikor csak a nézésével lángokra lobbantja a szívedet igen ez a szerelem, és tudod drágám az igaz szerelem a gyötrelem és a csoda keveréke. A végén elhagytam mert nem bírtam tovább nem volt könnyű és nem tudtam elfelejteni, nem is tudnám soha, de már nem tudtam mit tenni én bármit meg tettem volna de ő semmit sem tett. Szokták mondani ha szeretsz valakit nem hagyod el és nem is tudod én szerettem őt mindennél jobban de ellökött magától. A gimnázium harmadik osztálya már nem volt könnyű készültünk a következő évre, ezért bele vettem magam a tanulásba. Az őszi szünet egyik reggelén arra ébredtem hogy kővel dobálják az ablakomon. Ő volt az nem akartam beengedni de beszélni akart velem, így elkezdett felmászni hozzám a ház falán valahol az első emelt terén elakadt és leesett. Abban a pillanatban a több hónapnyi érzéketlenség után nem tudtam többé azt mondani magamnak hogy nem szeretem és ő se szeret ott akkor rájöttem hogy bármit tesz én szeretni fogom és most is szeretem. Mint az őrült rohantam le a lépcsőn érte, hál isten semmi baja nem lett egy puklitól el tekintve a homlokán. Végül megesett rajta a szívem és beengedtem, mivel még mindenki aludt felcsempésztem a szobámba és ott leültünk beszélgetni .Életembe nem beszéltem annyit mint akkor és a végén kibékültünk  Ő bocsánatot kért én meg bocsátottam azt mondta szeret és nem akar elveszíteni én is azt mondtam hogy szeretem és itt a vége-mosolyodott el- ideje fürdeni és ágyba menni Bogaram- de a gondolatai messze jártak ott abban a kis szobában ahol az egész napot átbeszélték ahol a fiú megvigasztalta és letörölte a könnyeit ahol élete legszebb pillanatát töltötte, emlékezett milyen görcsösen szorította magához a párnát és milyen idétlenül festett a szobájában ülő fiú akinek egy nagy piros gombóc volt a fején.

-De mama mi lett a vége?- a lány árgus szemekkel figyelte a nő arcát.

-Kibékültünk én leérettségiztem, majd ő megkérte a kezem, össze házasodtunk vettünk egy szép házat ,lett munkánk, majd megszülettél te.- rámosolygott a lányára és elküldte fürdeni, de egész végig az emlékei között kutatott miközben a konyhában dolgozott. Időnként lehunyta a szemét és hagyta hogy egy egy emlék elragadja ebből az időből vissza múltba. Az első találkozásra a levelekre a sok beszélgetésre, az éjszakai szökdösésre, a randikra és arra a bizonyos reggelre is sok szép emlék amihez még társult a közös életük emléke az esküvő a kislányuk és még mennyi csodás dolog vár rájuk. Egy pizsamás kislány futott végig a konyhán sikítva majd az anyja köténye alatt keresett menedéket apja elől. Végül ő is beért  a konyhába azt kiáltozva hogy megeszi vacsorára mert nagyon éhes.

-Anya ments meg apa meg akar enni mert éhes!- de mindenki nevetett.

-Most már értem- mosolygott a lány a két szülőjére.

-Mit Kicsim?- kérdezte az apja és értetlenül meredt hol a feleségére hol kislányára.

-Hogy mi is az a szerelem.- azzal repülő szárnyat formált a kezeiből és elrohant a nagyszobába. A férfi ránézett a feleségére, nem kellett kérdeznie megértette szavak nélkül is megértették egymást. Oda hajolt hozzá és megcsókolta majd a fülébe mormolta a   hogy szeretlek mint ha valami imát mondana, ezek után a nő engedte hogy a férfi a lányuk után menjen.  Felnézett a csillagokra és engedte hogy az emlékei elragadják ebből a világból vissza a régi időkbe kiszakítva időből és térből.