Örökké (Írta Bix: ^^)

A Nap első sugarai utat nyertek leengedett redőnyöm rései között, és melegen simogatták az arcomat.

Az órámra pillantottam, ami fél hetet mutatott, azaz volt még negyed órám arra, hogy kikeljek az ágyból, de semmi kedvem nem volt hozzá, hogy csak feküdjek , és ne csináljak semmit, ezért lassan felkeltem.

Átmentem a fürdőszobába, ahol hideg vízzel lezuhanyoztam, hogy felpezsdítsem a vérkeringésemet. Miután végeztem a tusolással, törölközőt csavartam magam köré, és vadul megsikáltam a fogam, majd kikeféltem vállig érő, vöröses árnyalatú hajamat.

Visszamentem a szobámba, ahol a tekintetem megakadt a falra felakasztott naptáramon. A szívem kihagyott egy ütemet, majd újra verni kezdett,  sokkal gyorsabban, mint egy kolibri szárnycsapásai.

Augusztus 12... Ma van Kyle-lal a harmadik évfordulónk! Három éve, ezen a napon döntöttük el, hogy nem tudunk, és nem is akarunk a másik nélkül élni, és összejöttünk. Nagyon boldogok vagyunk együtt. Olyanok vagyunk, mint két mágnes, amik vonzzák egymást.

Azonnal az ágyamra hasaltam, és nem érdekelt, hogy mennyi az idő, felkaptam a mobiltelefonomat, és tárcsáztam kedvesem számát. Pár csörgés után, álmosan beleszólt.:

-Haló?

-Jó reggelt, édesem! - ujjongtam vidáman. - Boldog harmadik évfordulót neked!

-Oh... - ásított bele a telefonba. Ilyenkor nagyon imádtam, amikor még fel se ébredt, de már foglalkozott velem - Neked is, kicsim! Mit szólnál hozzá, ha ma együtt mennénk suliba? Neked a koleszben úgyse tiltja meg senki. Vagy igen? - kérdezte kételkedve. Néha olyan butus tudott lenni. Már nem egyszer elmondtam neki, hogy a kollégiumban nem mondják meg nekem, hogy mit csináljak, és kivel, csak azt, hogy este tizenegyre itt kell lennem, mert akkor az épület kapui záródnak, és aki nincs bent, az ott tölti az éjszakát, ahol tudja.

- Kyle... hányszor mondjam még el Neked, hogy nyugodtan mászkálhatok akármerre akárkivel este tizenegy előtt. - mondtam lassan, neheztelést színlelve.

-Jól van na, Sue. Sajnálom, de mit vársz? Fogjon az agyam hét órakor? - kérdezte viccelődve.

-Jó, jó...igazad van. Csak azt hittem, hogy kicsit izgatottabb leszel.

- Az vagyok. - mondta, és éreztem a hangján, hogy mosolyog. Hallottam az ágy rugóinak a hangját, ami azt jelentette, hogy felkelt.

-O, ha jól hallom valaki kikászálódott az ágyából.

-Ha-ha, nagyon vicces. Nem kelhet fel mindenki olyan koránt, mint Te.- nevetett, majd mély levegőt vett.-Megyek készülődni , és akkor az úgy jó, ha fél óra múlva találkozunk Nálad?

-Tökéletes. Nos, akkor jó öltözködést. Szia, szeretlek!

- Én is Téged, kicsim. - mondta édes hangon, majd lerakta a telefont.

Hirtelen nagyon jó kedvem lett, és a szekrényemhez rohantam, hogy feltúrjam valami jó kis ruha után. Semmi nem is hasonlított igazán az elképzelt ruhámhoz, ezért belebújtam a farmer mini shortomba, és egy hozzá illő, kék strasszköves felsőbe. Mire teljesen elkészültem, és kinéztem az ablakomon, már láttam is a kapuba várakozó, fekete hajú fiút. Már attól is lepkék repdestek a gyomromba, ha megláttam.

Felkaptam a táskámat az ágyról, az ajtóhoz rohantam, amit gondosan be is zártam, majd levágtattam a lépcsőn. Kinyitottam a kaput, és Kyle nyakába ugrottam ujjongva.

Meglepődött lelkesedésemen, átölelt, és velem együtt nevetett.

- Valakinek nagyon jó kedve van ma reggel! - mondta vidáman, majd letett a földre, és átölelte a derekamat.

-Bizony ám! - vigyorogtam, majd közelebb léptem hozzá, és karomat a nyaka köré fontam. - Három év... az nem semmi.

-Nem. - válaszolta, majd egy gyors és határozott mozdulattal magához húzott, és lehajolt, hogy megcsókoljon. Ajkaink vad játékba kezdtek, ujjaimmal pedig sűrű, éjfekete hajába túrtam, ő pedig egyre szorosabban ölelte a derekamat.

Mikor szétváltak duzzadt ajkaink, mindketten kapkodtuk a levegőt, és egymás szemébe néztünk. Igaz, hogy három éve együtt vagyunk, de mindketten még csak tizenhét évesek vagyunk, és a csóknál nem mentünk tovább még egyszer sem, mert úgy gondoltuk, hogy nem jött el az ideje. Vajon most már máshogy látjuk?...

-Huh... azt hiszem, ideje lenne indulnunk. Nem? - kérdezte szétszórtan Kyle. Az arca két oldalán halvány piros foltok díszelegtek az izgatottságtól, mélykék szemében pedig vágy lángolt.

- De igen. - mondtam mosolyogva, mire elengedte a derekamat, helyette pedig a kezemet fogta meg szorosan. Az iskoláig vezető úton nem beszéltünk valami sokat. Mi egyébként se szoktunk. Megértjük egymást fél szavakból is, és ha együtt vagyunk, akkor csak átöleljük egymást, vagy  a másik mellett fekszünk, és érezzük a szerelmét.

A suliba szerencsére rengeteg közös óránk volt. Alig volt nap, hogy egynél több külön óránk lett volna szerencsére, így még a tanulás fáradalmait is képesek voltunk átvészelni a másik közelsége miatt.

Beléptünk a hatalmas, kovácsoltvas kapunk, és Suzie jött elénk, Max-el a nyomába.

- Sziasztok! - köszöntek egyszerre, mire mindketten hangos nevetésbe törtek ki, majd megcsókolták egymást. Mi Kyle-lal motyogtunk valami köszönésfélét, és már mentünk is tovább az első óránkra, a matematika terembe.

A tanítás kezdete után az a hét óra iszonyatosan gyorsan eltelt így, hogy Kyle-lal mindketten ugyanannyira vártuk már a délutánt, hogy csinálhassunk együtt valami kevésbé olyan unalmasat, mint a DNS vizsgálat.

Az utolsó óránkról is végre kicsengettek, és szabadok lehettünk. Miután kiléptünk az iskola falai közül, Kyle átfogta a derekamat, és szorosan egymás mellett sétáltunk a kollégium felé, ahol laktam.

Lakhatnék az anyámmal  is, csak akkor egy több mint 8000 kilométerre lévő országban lennék, és nem ismerném Kyle-t. Az borzalmas lenne...

Apámhoz pedig nem költözhetek, mivel fogalmam sincs, hogy ki is ő.  Felcsinálta anyámat, mikor ő még csak húsz éves volt, és miután kiderült, hogy a méhében egy apró lény fogant meg, az ember, aki az apámnak nevezi magát, elmenekült a felelősség elől, és Anyám egyedül nevelt fel.

-Sue, jól vagy? - kérdezte aggodalmasan Kyle, és csak ekkor vettem észre, hogy már a kollégium előtt állunk, és beszél hozzám.

-Persze. - mondtam összezavarodva. - Ne haragudj csak...elgondolkoztam. - sütöttem le a szemem. Nem szerettem előtte az "apámra" gondolni, mert akkor mindig rám tört a sírhatnék, és nem akartam, hogy ő is szomorú legyen miattam.

Ahogy pedig az Édesanyámra gondoltam, hogy tőle mindent megkaptam, amire világ életemben csak szükségem volt, és rendesen is nevelt fel, könnyek szöktek a szemembe. Ilyenkor végtelenül magányosnak éreztem magam, főleg akkor, amikor nem volt velem Kyle. De most itt volt...

Szorosan átöleltem, és ő szó nélkül viszonozta azt.

- Azt hiszem, most...megyek. Feljössz? - kérdeztem zavarba hozva saját magamat. Kyle gondolkozás nélkül bólintott, és megfogta a kezemet.

Kinyitottam a kaput, és felvezettem szerelmemet a kis kollégiumi lakásomba. Az ajtóba kibújtunk cipőinkből, majd a táskánkat a földre dobtuk.

- Mit csináljunk? - kérdezte Kyle ugyanolyan zavarba, mint én...

-Nem tudom. Mondjuk... nézzünk meg valami filmet esetleg? - vetettem fel az ötletemet mosolyogva.

-Benne vagyok. - jelentette ki boldogan, majd tekintete elkomolyodott. - És..utána?

Elvörösödtem, mert rájöttem, hogy mire céloz. Akartam én is, de nem voltam biztos magamba.

-Majd...meglátjuk. - mondtam, majd szorosan átöleltem, és megcsókoltam. Heves játékba kezdtek ajkaink, és el se akartak válni egymástól. Kyle felemelt a földről, és a lábaimat dereka köré csavartam, és kezemmel átöleltem a nyakát. Bevitt a hálószobának használt helységbe, és ledőltünk az ágyra. Gyengéden lefejtette magáról a lábaimat és karjaimat, majd vágytól égve megszólalt.

- Öhm... mit fogunk nézni? - kérdezte levegő után kapkodva.

-Mit szeretnél? - kérdeztem én is zihálva.

- Nekem mindegy.

-Nekem is. - mondtam, és bekapcsoltam a TV-t, amibe épp egy romantikus film ment. Kyle felült az ágyam végébe, engem pedig odahúzott magához. Fejemet a mellkasára tettem, és a testemet körbeölelő kezét szorongattam.

Jó pár óra semmittevés után a végtagjaim elgémberedtek, és kezdtem fázni is, úgyhogy kiszabadítottam magam Kyle szorításából. Kétségbeesetten nézett rám kiskutyaszemeivel. Elmosolyodtam...

-Csak épp megfagyni készülök, Uram. - adtam elő monológomat komoly képpel, de nem bírtam ki. Elnevettem magam. - Szerzek egy kis forrócsokit. Kérsz Te is? - kérdeztem, majd egy csókot leheltem ajkára.

-Persze, de Nálad ne legyen édesebb! - ugratott, mire megint elpirultam.

Kimentem a konyhába, és két bögrébe tejet öntöttem, majd bedobtam őket a mikróba. Másfél perc múlva felszökött a tej habja a bögre tetejére, és majdnem ki is futott, de időben kapcsoltam ki, és tettem le őket az asztalra.Az egyik fiókból előkotortam két forrócsoki-poros zacskót, és egyet-egyet beleöntöttem a bögrékbe, majd egy kiskanállal elkevertem őket. Egy négyzet alakú tálcára raktam őket, és melléjük helyeztem még egy chipses zacskót is.

Visszamentem Kylehoz, az ágyam közepére leraktam a zsákmányomat, a fotelból pedig felvettem a pokrócot, amit magunk mellé raktam. Úgy gondoltam, hogyha most megiszom a forrócsokim, nem fogok fázni.

-Gyors voltál, picim! - mondta Kyle, majd felkapott az ágy széléről, és az ölébe ültetett, úgy ölelt szorosan át.

-Siettem vissza hozzád. - válaszoltam, és megcsókoltam, majd a kezébe nyomtam az egyik bögrét. Megköszönte, és lassan elszürcsölgettük a gőzölgő italunkat, és a chipset is megettük.

Pár óra múlva megint elkezdtem fázni, és magamra rántottam a takarót. Kyle furcsán nézett rám.

-Te most tényleg fázol? - kérdezte hitetlenkedve.

-Igen...-mondtam szemlesütve, és egy kis sértett hangnemet vettem fel.

- Ezen segíthetek, ha gondolod. - válaszolta Kyle, és levette rólam a pokrócot, és magával szembe fordított, és hevesen megcsókolt.

Először meglepődtem, de késleltetés nélkül viszonoztam a csókot. Egyre többet, és többet akartunk mindketten. Kyle hátradőlt az ágyon,  magával rántva engem is, és a lábammal sikerült lerúgnom a tálcát, és a bögrék hangos csattanással hulltak darabjaira. Félbeszakítottam ajkaink játékát, hogy megnézzem, de Kyle azonnal visszarántott, és a felsőm alá nyúlt, úgy simogatta a hátamat. Csókolózás közbe kigomboltam az inge minden egyes apró gombját, és kibújtattam belőle, majd ő is megszabadított a pólómtól, így csupasz hasunk egymáshoz ért. Zavarba kellett volna lennem, mivel még sose látott melltartóba, mégse törődtem mással, csak azzal, hogy ő az enyém. Kyle egyszer csak eltolt kissé magától, és mélyen a szemembe nézett.

- Biztos ezt akarod? -kérdezte komolyan.

- Igen. - mondtam határozottan. - És Te? - miután bólogatott újra megcsókolt, de én eltoltam magamtól.

-Várj! Van nálad...tudod? - kérdeztem fülig vörösödve. Először érthetetlenül nézett rám, aztán észbe kapott, és a nadrágja zsebeihez nyúlt. Megnyúlt a képe.

-Nincs! A fenébe! Maradj itt...leszaladok a boltba, és szerzek. Sietek! - mondta, majd puszit nyomott a homlokomra, és már rohant is az ajtóhoz, miközben visszabújt az ingébe.

Utána akartam szólni, hogy akkor hagyjuk az egészet, mert nem ér annyit, hogy egy percre is magamra hagyjon, de már kilépett a bejáraton.

Egyedül maradtam, és csak most észleltem csak, hogy majdnem lefeküdtem Kyle-lel. Azt se tudom, mit kell ilyenkor tennem. Kétségbeestem egészen addig, ameddig nem láttam meg a mobilom. Akkor felkaptam és tárcsáztam.

-Ki a franc az ilyen későn? - szólalt meg Suzie álmosan mérges hangja a vonal túlsó végén.

-Sue!!! - mondtam. - Segítened kell! Helyzet van!

-Hogy mi van? - kérdezte először, aztán pár perc csend után kapcsolt. - Ja, hogy Te és Kyle...

-Igen, én és Kyle...

-Oh. - lepődött meg, most már sokkal élénkebb hangon. - Miben kell segítség?

-Hogy mit csináljak!!! - akadtam ki.

-Ja, hát ez majd jön magától. Csak bízz benne, és engedd el magad! Bocs, de most mennem kell. Sok sikert! Pusszantás! - tette le a telefont. Anyám...most aztán tényleg sokkal okosabb lettem.

Lehasaltam az ágyamra, és a TV-t kezdtem el bámulni. Arra gondoltam, hogy milyen lesz majd...

Fájni fog? Vagy kellemes érzés lesz? Ezen agyaltam kerek egy órát, amikor már kezdtem aggódni, hogy hol lehet Kyle ilyen sokáig. Nagyon reméltem, hogy nincs semmi baja.

Lehet, hogy meggondolta magát, és nem akarja. De hát attól még visszajöhetne...

A telefonom hangosan megcsörrent, és én eszetlenül kaptam érte.

-Haló? - kérdeztem azonnal.

- Jó estét, Susannal beszélek? - kérdezte egy precíz férfihang. A szívem hevesebb ütemet kezdett diktálni. Fogalmam sem volt róla, hogy ki lehet, vagy mit akar. Félénken válaszoltam.

- Igen. Ki maga?

- Evan Scott, a rendőrfőkapitány. - válaszolta kimérten. Az agyamban helyrekattant valami, és már a felsőmet is magamra kaptam. Ugye nem Kyle-lal történt valami? Kérlek istenem, add, hogy ne!!! - Ön Kyle barátnője igaz?

-Igen! Mi az? Történt vele valami? Bajba került? - követeltem azonnal, és már a cipőm rajtam is volt, és rohantam az ajtóhoz. A rendőrfőnök pár percig hallgatott, majd gyászos hangon megszólalt.:

- Sajnálom, de Kyle...meghalt. Elütötték a bolt előtt , de... - fejezte volna be, de én lecsaptam a telefont. A kollégium folyosóján jártam már, de hirtelen megálltam. A lábaim elgyengültek, és a földre rogytam, mint valami élettelen rongybaba. Újra jártattam a fejemben az utolsó épp mondatát a rendőrfőnöknek.

" Sajnálom, de Kyle meghalt"

Ez nem lehet! Lehetetlen!!! Az Isten nem képes arra, hogy egy ilyen jó embert, és fantasztikus srácot elvegyen a világtól, mint ő!!! Ez nem történhet meg! Tárcsáztam Kyle számát, de csak a hangrögzítő vette fel!  A szívembe éles fájdalmat éreztem, és a mobilomat a földhöz vágtam, aminek hatására a készülék ezernyi apró darabra hullott. Kapkodtam a levegőt, és reménykedtem benne, hogy ez az eddigi legrosszabb rémálmom, és Kyle perceken belül felkelt, és átölel, majd azt mondja, hogy semmi baj, csak egy álom volt.

Egy rövid ideig csak bámultam magam elé, és vártam, hogy magamhoz térjek, de ez nem történt meg, mivel nem álmodtam... Ez a valóság volt, ahol Kyle meghalt.

Hirtelen teljes erőmből a falba vágtam az öklöm, és elkezdtem keservesen sírni. Feltápászkodtam, és lerohantam a lépcsőn, majd az utcán sikítani, ordítozni kezdtem, hogy ez nem lehet igaz, és , hogy miért ő, miért nem én!

A bolt felé futottam, és már egy utcányira tőle láttam a kéken, pirosan villogó autókat. A lábam gyökeret vert, és nem akart semmiért sem tovább haladni, de én kényszerítettem rá. Az üzlethez siettem, de nem jutottam túl közel, mert a rendőrök idióta szalagjai az utamba álltak.  Mit sem törődve átbújtam alattuk, és megláttam egy fekete autót, aminek az eleje teljesen össze volt roncsolódva, a szélvédője pedig kitörve, és a megmaradt részre rikító vörös vér tapad, a jármű előtt pedig egy fekete fiú ernyedt teste hever...

- KYLE!!! - üvöltöttem hisztérikusan, majd elkezdtem felé rohanni, de egy rendőr az utamba állt.

- Nem mehet oda! Maradjon itt! - mondta, miközben megpróbált lefogni, de én térden rúgtam. Miután kiszabadultam vasököl szorításából, Kyle-hoz rohantam, és megálltam előtte. Teljesen ledermedtem...

Az arcát ezernyi apró vágás keretezte, és mindegyikből folyt  a rubint vörös vér. Teste lehetetlen pózba hevert a földön, éjfekete hajában üvegszilánkok, és vér csillogott.

Először megmozdulni se bírtam, csak halálra váltan álltam, és néztem élettelen testét, de aztán odarohantam hozzá, és a hasára tettem a kezem, és fájdalmamba felüvöltöttem.

-NE!!! KYLE!!! TÉRJ MAGADHOZ KÉRLEK!!! - ütöttem mozdulatlan mellkasát. Sírás roham tört rám megint, de nem törődtem vele, csak azzal, hogy nem veszíthetem el őt! Könnyektől elhomályosult szemmel néztem csukott szemhéjára, majd megcsókoltam, lila, hideg, élettelen ajkait, majd a mellkasára hajtottam a fejem, és úgy könyörögtem tovább az életéért.

Néhány pillanat múlva erős kezek fogtak meg, és próbáltak elszakítani szerelmemtől, de nem sikerült nekik. A fejemben átfuttattam a lehetőségeimet, hogy milyen lesz az életem nélküle, de egyszer sem volt boldog a vége. Követnem kell őt! Döntöttem el hirtelen, majd a földről felkaptam egy üvegszilánkot, és mélyen a hasamba vágtam.

Hihetetlenül fájt. Hallottam, ahogy a mentősök, és a rendőrök iderohannak, de már késő volt...

A szemem előtt kezdett elhomályosulni minden, és a könnyeim folytak az arcomon, mintha csak a hátralévő perceimet akarnák jelezni a világnak.

Egyszer csak minden elsötétült, és egyedül voltam a végtelenségben, de nem sokáig, mert egy hosszú alagút végén fénycsóva lángolt fel, ami egyre fényesebben világított. Felé léptem, és a ragyogó fényben Kyle-t pillantottam meg, mint valami angyalt. Mosolygott, és a kezét nyújtotta felém. Boldogan léptem oda, és öleltem át szorosan.

Most már tudtam, hogy vége az életünknek, de nem bántam, mert így örökre együtt lehetünk...

Vége